A cégek kétharmada befagyasztotta a cafeteriát
2026. március 30. Egy országos kutatás szerint a cégek 67 százaléka 2026-ban nem emelt a cafeteria keretösszegén. A társaságok 84 százaléka idén már végrehajtott vagy beütemezett béremelést. A többség azonban csak a hivatalos inflációt követi.Szinte példátlan mértékű kompenzációs és bérstratégiai átalakításba kezdtek a magyarországi vállalatok 2026-ban – állapította meg a Jobtain friss, HR-vezetőket, kompenzációs szakértőket és felsővezetőket bevonó országos kutatásának eredményei alapján. A felmérés szerint a vállalatok 84 százaléka mindenképpen végrehajt béremelést idén valamilyen formában, a korábbi évekhez képest pedig markánsan erősödik a bérverseny, a megtartási kényszer és a bértranszparencia-szabályozásra való felkészülés.
A legjellemzőbb továbbra is a 3–5 százalékos, inflációkövető bérfejlesztés, amit a válaszadók közel fele alkalmaz, míg 28 százalék már ennél magasabb, 6–9 százalék közötti emelést is beépített bérpolitikájába. A kétszámjegyű béremelés továbbra is ritka. Egyre több szervezet alkalmaz differenciált bérfejlesztési megközelítést is, ahol a béremelés mértéke már nem egységes, hanem munkakör-, teljesítmény- vagy hiányszakma-specifikusan változik.
A juttatási rendszerek területén a cafeteria továbbra is stabil, de nem bővülő elem. A cégek 67 százaléka 2026-ban nem emelt cafeteria keretösszeget, és csupán 16 százalék számolt be növelésről. A juttatási elemek között a SZÉP-kártya fölénye tovább erősödik, 78 százalékos alkalmazásával toronymagasan az első helyen áll. Mellette az utazási támogatás (43 százalék) és a sport- és kulturális programok támogatása (37 százalék) jelenik meg számottevő arányban. A vállalatok kétharmada szerint a cafeteria fontos vagy közepesen fontos megtartási eszköz, ugyanakkor szerepe egyre inkább kiegészítő jellegű az alapbérhez és a teljesítményalapú ösztönzőkhöz képest.
Szerző: BVJ
Címkék: bér, kereset, béremelés, kutatás, cafeteria
Kapcsolódó anyagok
- 2026.04.21 - Reális alternatíva lett a hazaköltözés a több éve külföldön élőknek
- 2026.03.31 - A nettó átlagkereset 28 százalékos megugrását jelezte a KSH
- 2026.02.20 - Több ágazatban is már egymillió forint feletti az átlagbér
- 2026.02.03 - Legalább tudnak kormányozni? Még egy béremelés kiszámolása sem megy
- 2026.01.30 - Lassult a fizikai dolgozók béremelése
- 2026.01.23 - Megjelentek az újabb ámító kereseti adatok
- 2025.12.02 - Fizikai dolgozók bére is lehet már millió feletti
- 2025.02.13 - A cégek kétharmada nem biztosítja a cafeteria új elemeit
További kapcsolódó anyagok