Már emelkedik az infláció

2026. április 8. A KSH legfrissebb adatai szerint márciusban 1,8 százalékra emelkedett az infláció a februári 1,4 százalékról. Az elemzői várakozások szerint az év második felében 5 százalékra gyorsulhat a pénzromlás üteme.

A fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat 2026 márciusában – adta hírül a KSH. A februári 1,4 százalékos mélypont után elindult a lassú emelkedés, ami az elemzői várakozások szerint az év hátralévő részében várhatóan folytatódni fog.

Az élelmiszerek ára stagnált (a vendéglátási szolgáltatások nélkül 3,2 százalékkal csökkent), ezen belül a sütőipari lisztesárué 13,3 százalékkal, a büféáruké 9,7 százalékkal, a cukorka, mézé, illetve a halkonzervé 7,9-7,9 százalékkal, a friss hazai és déligyümölcsé 7,5 százalékkal, a házon kívüli étkezésé 7,4 százalékkal és a jégkrémé 6,6 százalékkal nőtt.

A termékcsoporton belül a húskonzerv ára 26,1 százalékkal, a margariné 24,9 százalékkal, a burgonyáé 18,5 százalékkal, a sertészsiradéké 18,4 százalékkal, a vaj, vajkrémé 18,2 százalékkal, a tejtermékeké (sajt nélkül) 15,3 százalékkal, a liszté 13,4 százalékkal, míg a tejé 13,1 százalékkal mérséklődött.

szolgáltatások 4,1 százalékkal drágultak, ezen belül a színház 18,8 százalékkal, a külföldi üdülés 17,8 százalékkal, a belföldi üdülés 8,7 százalékkal, a sport, múzeumi belépők 8,4 százalékkal, míg a testápolási szolgáltatás, valamint a járműjavítás, -karbantartás 7,8-7,8 százalékkal került többe.

szeszes italok, dohányáruk ára 5,5 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 7,2 százalékkal. A háztartási energiáért 4,3 százalékkal, ezen belül a vezetékes gázért 7,9 százalékkal, az elektromos energiáért 2,4 százalékkal többet kellett fizetni. A tartós fogyasztási cikkek ára 2,7 százalékkal emelkedett, ezen belül az ékszerek 29,1 százalékkal, a motorkerékpárok 6,7 százalékkal, a használt személygépkocsik 4,4 százalékkal és a szobabútorok 4,3 százalékkal többe kerültek. A gyógyszer, gyógyáruk 6 százalékkal drágultak, a járműüzemanyag ára 3 százalékkal mérséklődött.

Egy hónap alatt így változtak az árak

2026 februárjához képest a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal növekedtek 2026 márciusában. Az élelmiszerek ára átlagosan 0,1 százalékkal mérséklődött (a vendéglátási szolgáltatások nélkül 0,6 százalékkal), ezen belül a jégkrém 1,3 százalékkal, a szalonna 1,2 százalékkal, az egyéb hús és a tea 1,1-1,1 százalékkal, a húskonzerv és a büféáruk 1,0-1,0 százalékkal, a tojás 0,8 százalékkal, az étolaj 0,3 százalékkal került többe. A száraz hüvelyesek 3,6 százalékkal, a vaj, vajkrém 3,2 százalékkal, a kávé (bolti) 2,5, a sertészsiradék 2,1, a száraztészta 2,0, a cukor 1,8, a tartósított gyümölcs 1,6 százalékkal, a sertéshús, a tejtermékek (sajt nélkül) 1,3-1,3 százalékkal, a tej 0,9 százalékkal, a csokoládé, kakaó 0,4 százalékkal kevesebbe került.

szolgáltatások ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a teherszállítás 5,5 százalékkal többe, az utazás egyéb távolsági úti céllal 0,9 százalékkal kevesebbe került. A háztartási energia ára stagnált, ezen belül a távfűtésé 18,4 százalékkal emelkedett, a vezetékes gázé 3,3 százalékkal csökkent. A szeszes italok, dohányáruk ára 0,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a szeszes italoké 0,4 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 4,6 százalékkal nőtt egy hónap alatt, míg a ruházkodási cikkek 1,9 százalékkal többe kerültek.
 

Jön a további áremelkedés

Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője szerint az iráni háború kitörése és a remélt lezárás időbelisége érdemi bizonytalanságot hozott az előrejelzésekbe.  Az elmúlt másfél hónap piaci feszültségei az energiaárak elszállásához és a forint jelentős gyengüléséhez vezettek. Az elmúlt órákban jelentős visszarendeződést láthattunk, azonban az erős piaci volatilitás nem segíti az inflációs várakozások mérséklődését. A hatósági beavatkozások (árrésstop) elfojtott árnyomást bújtatnak a rendszerben, ugyanakkor a munkaerőpiaci indikátorok romlása valamelyest ellensúlyozhatja a hatást. A közel-keleti konfliktus miatt globális megemelkedő infláció a következő hónapokban fokozatosan hazánkat is eléri, jelen állás szerint az év második felében várhatóan 5 százalék körüli értékeket is láthatunk. Ezzel együtt az év eleji kedvező számok tükrében az év egészében 4 százalék alatt maradhat az átlagos drágulás mértéke - véli az Erste elemzője.

Torzítás a statisztikában

- A nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi láncok a kiélezett piaci versenyben mindent megtesznek azért, hogy alacsonyan tartsák az árakat – mondja Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A kereskedők mozgásterét csökkenti, hogy az árréskorlátozás csak felületi és rövid távú kezelésre alkalmas, mert nem veszi figyelembe a beszállítók felől érkező áremelési törekvéseket, a piaci környezet adottságait, az ellátási lánc szinten fennálló hatékonysági problémákat, valamint a választás előtt kiáramló jövedelmek kereslet- és árnövelő hatását. Az OKSZ az elmúlt egy évben következetesen hangsúlyozta, hogy az árrésstop alkalmatlan az áremelkedés kezelésére, erre csak az egészséges verseny képes.

Az áradatok összehasonlítását nehezíti, hogy az árrésstop hatása a következő adatközléskor teljes mértékben kikerül a 12 havi fogyasztói árindex viszonyítási alapjából (bázishatás), ami miatt az élelmiszer árindex akkor is növekedést mutat majd, ha áprilisban az árak nem változnak a márciusihoz képest – írja közleményében az OKSZ.

Sokáig marad az alapkamat

Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az év hátralevő részében folytatódik az infláció emelkedése. Ugyanakkor a jegybank csak félszemmel figyelheti a hazai inflációs folyamatokat, mivel a közel-keleti események alakulása most sokkal fontosabb. Éppen ezért, amíg nincs tartós megoldása a konfliktusnak, marad az adatvezérelt monetáris politika, ahol minden eszköz az asztalon van.

- Szerencsére a jegybank most jobb kiinduló helyzetben van, mint az orosz-ukrán háború kitörésekor, így a piaci árazások ellenére nem tartjuk valószínűnek a kamatok emelését, inkább egy hosszabb szünetre számítunk a kamatvágási ciklusban – mondja Kiss Péter.

Szerző: L.J.
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok