Pörög az szja-bevallás

2026. április 7. Már 615 ezren véglegesítették a személyi jövedelemadó bevallásuk tervezetét, bár a határidő május 20. Érdemes minél előbb elfogadni a tervezetet, ha valakinek visszajár az adó.

Csaknem minden kilencedik érintett már véglegesítette bevallását abból az 5,6 millióból, akinek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészítette tervezetét – írja közleményében az adóhatóság.  

Az adóbevallási tervezetek az eSZJA-oldalon érhetők el, itt kell őket átnézni, elfogadni, illetve szükség esetén módosítani, kiegészíteni. Aki még nem regisztrált az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra, érdemes minél hamarabb megtennie, hiszen így intézheti el legegyszerűbben bevallását.

Aki jogosult valamelyik adóalap-kedvezményre (például családi kedvezményre, személyi kedvezményre, három-, négy- vagy többgyerekes, a harminc év alatti anyák vagy az első házasok kedvezményére), de tavaly év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől az érvényesítést, akkor ennek is most van itt az ideje.

A tervezetet azért is ajánlatos minél előbb kiegészíteni, mivel a NAV a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja ki a visszajáró adót. A hivatal két új kisfilmmel is segíti az igénybevételt. Ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, a kiutaláshoz mindenképpen meg kell adni a bankszámlaszámot vagy postacímet.

A bevallási tervezetet ki kell egészíteni azokkal a jövedelmekkel is, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemélynek van információja vagy igazolása róla. Ilyen lehet például az ingatlan-bérbeadás vagy az ingó és ingatlanértékesítés jövedelme.

A NAV 2017 óta készít a magánszemélyeknek tervezetet, idén március 13-a óta már 1,2 millióan tekintették meg a tervezetüket, ebből 615 ezren véglegesítették is, közülük 437 ezren módosítás nélkül fogadták el az adóhivatal által kiajánlott tervezetet – írja az adóhatóság.

Ebben a cikkben foglaltuk össze, mire kell figyelni a tervezet kiegészítésekor, jóváhagyásakor.

A diákok munkavállalásával és adózásával kapcsolatos, 2025-ben érvényes szabályokat részletesen itt foglaltuk össze.

Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy meddig jár a családi pótlék, mekkora a családi adókedvezmény. 

Ebben a cikkben foglaltuk össze, mit kell tudni az anyák adómentességéről.



Szerző: L.J.
Címkék:  , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok